www.striakezelese.hu

Stria vagy terhességi növekedési bőrfeszülési csík

Mi is az a stria ?

A stria nem más, mint a bőr olyan területe, mely kinyúlt. A stria a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést.  Általában jelentős testsúlygyarapodás, vagy testsúlyvesztés okozza, s a bőr rugalmasságától függ, hogy mindez a folyamat milyen nyomot hagy.

Az esetek többségében a korai stádiumban halvány, lila vagy piros csíkocskákként mutatkoznak, majd a későbbiek folyamán kifehérednek, színtelenné válnak. Ennek eredményeképp leginkább fénylő kis sebhelyekhez hasonlítanak. Szerencsére nem okoznak egészségügyi problémát, ám sokaknál felvetik a kozmetikai beavatkozások kérdését.

A bőrnek három rétege van. Az első, külső réteg neve epidermis, azaz felhám, melyet a középső, dermis követ, mely a bőr rugalmasságáért és alakjáért felelős. Itt alakulnak ki a striák. Mikor valaki sokat hízik, hirtelen túl sok izmot épít, vagy terhes lesz, a bőr középső rétege hosszabb időre kinyúlik. Ez okozza a striákat: a bőr elveszíti rugalmasságát, s az izomrostok közötti kapcsolat megszakad.

Stria vagy narancsbőr? Nem mindegy!

A striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon a testtájakon – leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen – jelennek meg. Holott míg a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín felé, addig a stria gyakorlatilag nyúlási, közkeletű nevén terhességi csík.

Kialakulásuk oka, a bőr alatti kötőszövet nem tud ugyanolyan ütemben növekedni, mint a bőr felső rétege, így megreped vagy elszakad. A kötőszöveti gyengeséget a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is fokozhatja, azonban genetikai meghatározottság is befolyásolja a folyamatot. Így ha valakinek az édesanyja is küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a megelőzésre. Ebben a problémában ugyanis főleg a nők érintettek, mivel a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű, hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez. Azonban, a stria a férfiaknál gyakoribb, különösen a body-builderek körében feltűnő a gyors izomszövet növekedés miatti bőrkirepedezés.  Jó tudni, hogy a bőr elvékonyodása és a striák kialakulása a mellékvesekéreg túlműködésére, illetve szteroidok túl sokáig történő szedésére is utalhat.

Ezek a hegek teljesen ártalmatlanok, s inkább kozmetikai mint egészségügyi problémát jelentenek. A test bármely részén előfordulhatnak, de leginkább a combokon, melleken, karokon, fenéken és a hason jelentkeznek. Életkortól függetlenül, férfiaknál ugyanúgy előfordul, mint a nőknél.

Mit tehetünk a stria megelőzéséért?

  1. Kerüljük a gyors súlycsökkenéssel, majd visszahízással járó jojó-diétát! Ez nem csak a bőr állapota, de a szervezet alkalmazkodóképessége szempontjából is fontos.
  2. Már a terhesség elejétől használjuk a bőr rugalmasságát fokozó készítményeket, és amennyire lehet, szorítsuk vissza a hízást.
  3. Serdülőkorban, amikor hirtelen növés vagy súlygyarapodás is előfordulhat, szoktassuk rá a tinédzsert a bőrt rugalmasító készítmények használatára.
  4. Jól feszesíti és hidratálja a bőrt a mogyoróolaj, a lenolaj és a kökényolaj, de egészen nyugodtam használhatunk gyógynövényes babaolajokat is.
  5. Az étrendre is érdemes odafigyelni a kiemelt időszakokban, hangsúlyos a napi 2-3 liter folyadékfogyasztás (ideális esetben víz). A friss és lehetőleg nyers zöldségek és gyümölcsök a magas antioxidáns tartalmuk miatt segítenek a bőr frissességének megőrzésében, de jó hatásúak még a cinkben gazdag magvak, a tojás, a máj és a szilíciumot tartalmazó teljes kiőrlésű gabonafélék és a tengeri halak.
  6. A hideg-meleg váltófürdő feszesíti a bőrt és fokozza a vérkeringést.

 

Elérhetőségek, kapcsolat :

MindenNőnek.hu Webshop Kft.

Cím: 1103 Budapest, Gyömrői út 150. V10-es épület

Telefon: +36-1-396-8025

Mobil(viber): +36-70-641-1983

Email: mindennonek@movomed.hu

Tömegközlekedéssel:  a KÖKI Terminál bevásárlóközpontból induló 98-as busszal, 4. megállónál (Hangár utca)

Kiemelt Oldalak

Frezyderm Prevenstria stria kialakulása ellen

Frezyderm Prevenstria a striák kialakulásának megelőzésére A Frezyderm Prevenstria egy védő-puhító krém speciális összetevőkkel amely a bőr rugalmasságát fokozza, így a striák kialakulásának az esélye jóval kisebb. A bőrfeszülési csíkok más néven striák már tinédzserkorban jelentkezhetnek a hirtelen fogyás, hízás vagy a hormonok szeszélyes játéka miatt. Kismamáknál szinte törvényszerűen megjelennek ezek az alattomos csíkocskák, hiszen a kötőszövet extra nagy terhelésnek van kitéve. A bőr alatt […]

Frezyderm Reconstria meglévő stria ellen

Frezyderm Reconstria újraformáló testápoló stria krém speciális összetevőkkel a striák eltüntetésére Régi striák? De mik azok a striák? Striák, akkor keletkeznek, ha a kötőszövet nagy terhelésnek van kitéve és a változások következtében elszakad. Testtömeg hirtelen elváltozása, hízás, fogyás, gyors növés, hormonális változások vagy szteroidok használata során következhet be. Kortól, nemtől függetlenül bárkinél kialakulhat. Kialakulásuk legfőképpen has, comb, derék, fenék, hát és karok bőrfelületén. A Frezyderm Reconstria […]

Frezyderm gyógynövényes bőrápoló olaj

Frezyderm gyógynövényes bőrápoló olaj A Frezyderm gyógynövényes babaolaj enyhén illatosított, bőrpuhító, bőrápoló olaj csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is kifejezetten ajánlott. Gyorsan felszívódik, nem hagy nyomot, zsíros érzetet a bőrön. Bőrgyógyászatilag tesztelt, gyógynövényes összetevőkkel. Stria krémek és narancsbőr elleni krémek melletti használata fokozza azok hatékonyságát! Masszázshoz, babamasszázshoz kifejezetten ajánlott! A gyógynövényes olaj főbb összetétele: kamillaolaj, alfa bisabol: gyulladáscsökkentés, irritáció kezelés természetes bőrlágyító észterek: nyugtató, védő hatású Egészségpénztári […]